Sörpad

Koffein meg a többi szarság már elavult módszer, ha túl alacsonynak találom a fordulatszámot meg a vérnyomást. Lassan eljutok oda, hogy ezek nem hatnak, és reggel nem fogok tudni felkelni internet nélkül, mert a pavlovi reflexek progresszív módszerét alkalmazva lassacskán kizárólag az indexes kirtikák olvasása fog építő hatással bírni a fent említett paramétereimre.

A pénteki nap már legalább három sörön, két viceházmesteren meg egy üveg Cabernet Franc-on voltam túl, mikor a Pinkre odaértem a nejemmel és az ő egyik volt kollégájával. Ennyi pia után már hajlamos vagyok a dolgokat egyaránt alul és túl értékelni, ahogy a helyzet hozza :) Az alkoholos hidroxil csoportok befolyása olybá hatott, hogy alepvetően rocker ízlésűként a Family Album-nál mégiscsak valahogy elérzékenyültem :) Ezzel együtt így utólag is azt gondolom, hogy jó volt a koncert, és nemcsak ott a helyszínen tűnt jónak, részegen.

Nekem ebből lejött pl. az, hogy Pinknél sok jobb énekesnő van, de ő is jó, elég jó. Féltem tőle, hogy egy fesztiválon, ahol nem a saját díszlet- és látványelemei között, meg ugye idegen hangosítással lép fel, talán elvész majd a koncertből az őt általában jellemző iszonyatos pörgés és energia. Rohadtul nem így volt. Egyrészt szerintem irtó jól szólt (megérdemelne egy külön misét, hogy kicsivel előtte, a Gogol Bordellot mi a pék faszáért keverték annyira gyalázatosan, hogy nem lehetett a mélyen kívül semmi egyebet hallani, pl. a hegedűt meg a koma gitárját se, csak nagyon elvétve, de most nem ez a téma), másrészt megvolt a hangulat is. Az én lábamba annyira beette magát a boogy, hogy miután a nejem -18 hetes várandós lévén- 30 perc után feladta, és visszament a Hilltop borozóhoz, én szépen előrementem az ugrubugi sorokba mulatni. Kurva jól éreztem magam az egész koncerten, annak ellenére, hogy balga módon még a mozgó sörárus kiscsajtól is vettem egy Arany Ászokot, amit még a koncert eleje felé meg is ittam, ráadásul vizelni sem mentem el előtte, úgyhogy a koncert végére már olyan állapotban voltam, hogy komolyan kezdtem számolni a tömeg közepén történő szégyenletes behugyozás lehetőségével, de annyira tetszett a műsor, hogy inkább végignéztem. Nem bántam meg. Behugyozás szerencsére elmaradt, beszóltak ugyan jópáran, mert a koncertről elszivárgó tömegben gyakorlatilag sprinteltem az erdősáv felé, de odaértem időben :)

Másnap olvasom az indexen a koncertbeszámolót. Hogy ez egyáltalán, hogy kerül a nagyszínpadra? Meg a stílus is. Idézem: "..megmutatta a hagyományosan főleg rockzenére berendezkedett Szigetnek, hogy a popműfaj is képes egy másfél órás koncertet lenyomni úgy, hogy az senkinek ne legyen kínos." Lehidalok. Távol álljon tőlem, hogy egyszerűen popműfajnak nevezzek formációkat, pusztán mert nem rock. De: ebben a kontextusban a Pinket a Sziget viszonylatában szembeállítani a rockzenével pl. azért is nevetséges, mert a Szigetről már nagyon régen lehetett kategorikusan kijelenteni, hogy rockzenére van berendezkedve, hiszen ütött itt már nagyot jópár figura, aki inkább pop, mint rock. Még nagyon hoszzú időnek kell eltelnie -remélem, én már nem élem meg, vagy azt, hogy ez sosem következik be- ahhoz, hogy a Sziget meglegyen rockzene nélkül, és ezzel együtt gondolom azt, hogy Pink ide simán befért. Pláne, hogy eléggé akkusztikus hangzást hoztak, és igen sokszor a rockos-zúzós határt is súroló pörgős részek is voltak.